Kutyára dér

Talán tíz éve történt. Egy déli kisvárosban laktunk, ahol egy építőipari cégnél dolgoztam. Bejött egy hívás az önkormányzattól, hogy az Akácfa utcában lévő romos ház bontására kérnének majd árajánlatot. Az egyik építésvezető kiment, megnézte, aztán beszélgettünk és elmesélte, mit talált. Öreg ház, beszakadt tetővel, megrogyott falakkal, tele ócska bútorral. Ócska bútor? Ajaj, ezt látnom kell, muszáj. Engedélyt kértem, hogy elmehessek megnézni. Motorra pattantam és tíz perc múlva ott is voltam. A valaha jobb napokat látott régi, beüvegezett verandájú ház valóban eléggé veszélyesnek tűnt. Az elvadult szőlő szinte már befutotta az egészet, alig találtam meg a bejáratot. A teteje beomlott, kéménye egy része valahol a mellkasig érő gazban heverhetett. Beléptem. A verandán két hatalmas dúsan faragott, polírozott diófa szekrény állt. A szívem fájdult meg ettől a látványtól, az egykori becses kincs miképp tartja még magát a pusztuló házban, várva elkerülhetetlen sorsát. A ház több mint nyolc éve üresen állt.

Továbbmentem a ház bejárata felé, ami kis előtér után egy szobába vezetett. Az épület többi része bejárhatatlan volt, az egyik hajdani szobában egy nyárfa álldogált, a tető maradványait átütve tört a fény felé, a falak leomlottak, néhol vezetékek lógtak. Beléptem az épen maradt négyzet alapú szobába, az egyik falnál egy konyhaszekrény álldogált, világoszöld olajfestékkel festve, tele tányérral, lábossal, élelmiszermaradványokkal, szépen összehajtott kötényekkel. Mellette egy régi gáztűzhely és egy lavórtartó hokedli, felette hímzett, szöveges falvédő. A szemben lévő falon nyílt egy ajtó, ami egy szintén romba dőlt szobába vezetett, az ajtó mellett egy sparhelt állt, szép virágos zománcozással, ráakasztott konyharuhával. A konyhaszekrénnyel szemben lévő falon volt az ablak, alatta hatalmas faragott komód szép rézveretekkel, kulccsal. Ezt is világoszöldre festették, de így is látható volt, hogy a festék alatt egy szép és régi mestermunka lapul. A komódon állt egy régi, összecsukható óra és egy kis Sokol rádió. A szoba közepén, mint ha csak épp tegnap járt volna itt utoljára a ház lakója, egy esztergált lábú fa étkezőasztal állt, felette a lámpa még világított, az asztalon kissé koszos hímzett terítő, egy tányér, mellette egy fél zacskó liszt, kiborulva, némi egérkakával spékelve. A székek az asztal mellet úgy álltak, mint ha csak most kelt volna fel az asztal mellől a rajtuk ülők sietősen, mert elfelejtették visszatolni őket az asztalhoz.

A bejárattól jobbra egy ágy állt. Rajta vastag dunyha, párna, itt is mint ha most kelt volna ki az ágyból valaki. Az ágy felett egy fotó. Egy egyszerű, régi, fekete fehér fotó egy fiatal katonáról. Ki lehetett? Talán a tulaj fia? Férje? Testvére? Talán akkor készült, mielőtt indult a frontra. Ki tudja, hazatért-e valaha? Talán meghalt? Talán eltűnt és sosem jött róla hír? Talán reménykedtek, hogy él még valahol, egy új világban, egy új hazában, sosem feledve az otthoniakat? Nem tudom. Csak azt tudtam, hogy ide két nap múlva hatalmas markolók jönnek, pár óra alatt eltüntetik az égre törő nyárfát, felszedik a kémény romjait, végső csapást mérnek a roskadozó falakra, tőből vágják a burjánzó szőlőt, pár óra és eltűnik ez a pillanatkép, ez a szívbe markoló csendélet, egy élet lenyomata, egy élet munkája. Pár nap múlva itt egy üres építési telek áll majd, szépen körbekerítve, új gazdájára várva. Kicsit még körülnéztem, aztán az ágyhoz léptem és leemeltem a fotót. Valakinek egyszer nagyon fontos volt. Nem hagyhatom itt. Majd én vigyázok rá.

RR

Fotó: Fortepan

Milyen érzés pénzt kérni?

Péntek délután. A gyerekek szállingóznak haza, a naptárba bejegyzeteltem ki hol van, meddig marad, hol marad, várhatóan mikor ér haza, a fejem egy szita, húzósabb napokon muszáj beírnom, mert elfelejtem, aztán futkosok össze-vissza a gyerek után, akiről épp nem ugrik be miért maradt a suliban. Kopognak. Na, már megint ki az? Állandó a mozgás nálunk, amint kezdetét veszi a hét vége. Végül is amikor 4 gyereket keres fejenként 4-5 haver, akik véletlenül sem kommunikálnak egymással, vagy ha igen, akkor azt hiszik, hogy ha Józsinak nem volt otthon, akkor Bélának 10 perc múlva otthon lesz.  Én türelmesen nyitogatom az ajtót, hajtom el a kölyköket, nem, még nincs itthon, de majd szólok, hogy kerested, add tovább a grundon lécci.

Újabb kopogás.  Lilla az, a lányomat keresi. Nem, még nem ért haza, azt hiszem grafikán van, remélem jól tudom, de itthon nincs, az tuti. Lilla tulajdonképpen engem keres. „Anyu kérdi, hogy tudsz-e kölcsönadni egy ötezrest tizedikéig.” Persze, persze. Jól vagy? Igen jól vagyok. Tessék. Szia. Szia.

Anyu.

Anyut látásból ismerem.  Még soha egy szót nem váltottunk egymással. A múltkor összefutottunk az iskola felé, de anyu még köszönni sem nagyon akart. Világfájdalommal kevert lenézéssel rám pillantott es tovább haladt az úton. Pipa lettem anyura. Ez most mi? Nem akarok én beszélgetni, de a helóra azért egy heló lehetne a válasz nem? Anyunak van hat gyereke. A legkisebb is felsős. Anyu és a gyerekek egy egyszobás albérletben laknak. Egy nagyon kicsi szobás albérletben. Anyu nem dolgozik. Nem, ez nem az a vidék, ahol semmi munka nincs. Itt lehet találni. Mondjuk konyhai kisegítő a cégnél, aki az ovikba,  sulikba főz, pénz kevés, de kaját vihetsz haza rogyásig (még a kiszállítás előtt). Mondjuk ez egy nagy családnál kiflistől, sajtostól ebédestől nem is olyan rossz, főleg ha valakinek nincs más. De azt hiszem anyu már annyira belebonyolódott saját élete rejtelmeibe, hogy nem keres. Nem ér rá keresni, vagy már nem is érdekli az egész.  Kitölti az életét az, hogy éppen menekül valamelyik apuka elől, mert valahogy mindegyik olyan agresszív fajta, aki szereti a családot zaklatni, ha egy évben egyszer felbukkan, vagy ha kiengedték a sittről.

Lilla okos lány.

Nem tudom mennyire tanul jól, de szeret olvasni, verseket, regényeket.  Néha könyvet cserélnek a lányommal. Amikor pár éve először jött pénzt kérni, mindketten annyira zavarban voltunk (Lehet egy nagyon zavarban lévő gyereket úgy megalázni, hogy nem adsz neki?), hogy rámtört az izgalom előhozta alkalmi süketség és zavaromban visszakérdeztem, Tessék? Mit mondtál? Aztán persze, persze, kezébe nyomtam és rögtön tereltem a témát, kérdeztem, mit olvas, hogy megy a suli, milyen csinos a pulcsija. Az elején kéthavonta jött, most már egy éve havonta. Tizedikén elkéri, elsején visszaadja. Régen mindig zavarban volt. Tiszta vörös volt. Azóta megnőtt. kamaszodik. Néha a nővérével jön, még mindig van benne egy kis szégyen, de már takarja a rutin. Már kezdi elfogadni, hogy a dolgok így mennek. Lassan pályát választ. Hova megy, mi lesz vele, ki tudja. Ki tudja mi marad benne ebből az egészből. Hogy ez is egyfajta válságkezelés. Udvarias  kapcsolattartás, körbetartozás, kérsz, pontosan visszaadod –gondolom abból, amit mástól kértél.

Én meg annyit adok, hogy ha egyszer nem kapom vissza, akkor azért ne üssön nagyot. Már lemondtam róla, gondolom egyszer eljön az idő, amikor megszakad a lánc. Hogy ezt hogyan kezeli majd Lilla? Mert hogy az anyja szinte csak a gyerekein keresztül kér.  Valószínű ha megszakad a lánc, akkor is a gyerekek által ápolt kapcsolatok fognak először behalni. Mit fog erről felnőttként érezni, gondolni? Az anyjáról? A kölcsönkérésről? Mindannyian voltunk kiskamaszok, amikor az ember egy bénának vélt cipő miatt is –amit az anyja rátukmált reggel, mert az milyen jó és így utólag visszagondolva tényleg nem volt béna- a Dunának menne bánatában. Vajon mennyire éli meg ma megalázónak ezt a helyzetet?

Még nem mertem megkérdezni.

RR

Amikor érettségire készültem, beadtam a jelentkezésem az -akkor még- Iparművészeti Főiskolára. A felvételire készítendő feladat a következő volt: "Mutassa be elképzeléseit egy tárgy jövőbeni alakulásáról" nekem ez nem volt teljesen világos, ezért a kezdeti lelkesedés után hagytam a fenébe.

A mondatot azóta is ízlelgetem, több ideológiát is gyártottam azóta, hogy mit kellett volna "alkotnom" de valamennyi elvérzett nálam.

Viszont kiváló példát találtam rá a Poronty kálváriája kapcsán.

Ezek az én vízióim a jövőt illetően.

Miután bekövetkezett a meglepő fordulat és néhány ember nagy hanggal és tüntetőleg odébbállt, megtörtént a nagy lázadás.

Én amolyan pesszimista-realista-idealistaként így látom a jövőt.

Tünde úgy gondolta, ha már így alakul, kicsit kivár, mi lesz a hőbölgő olvasók sorsa. Az olvasók önálló életre keltek. Ezért úgy gondolta, ha már az általa felfejlesztett oldaltól megszabadították, akkor vétek lenne kihagyni ezt a magas labdát. A kincs ott hever, csak le kell hajolni érte.

Persze azt mondja, nem a pénzért csinálja, ami persze hihető, de hát nem vagyunk hülyék, ő főképp tudja mit szeretne. Az nem lehet, a véletlen műve, hogy épp az origóval egyezett ki, de az ő dolga. Ebben mindenki pénzt látott, kevés kivétellel.

Egy év múlva, ha sikerül az olvasókat megtartani, ez egy tejelő blog lesz. Ó, azok a szép szavak, "a mi blogunk"... hehe.

Aztán mit tesz Isten, jön majd a visszautasíthatatlan ajánlat, Tünde majd bejelenti, hogy ő eddig nem pénzért csinálta, -na nem mint ha álmaiban sem gondolta volna, hogy ez lesz- az sosem motiválta :), de hát biztos mindenki megérti, hogy kár lenne ezta nagyszerű lehetőséget kihagyni, stb., stb.

Tehát csak beérik a gyümölcs. De legalább annak, aki régen is dolgozott vele.

Talán Anyamadár is megtalálja majd a maga számítását, akár itt, akár az ÁÁ-n.

Kovvácsot már annyian sajnálják, hogy rövid időn belül egy beteg őrültnek nézi majd mindenki azt, aki nemtetszését  fejezte ki a viselkedését illetően.

Így az ő kétkulacsos munkája is elnyeri méltó jutalmát, mivel az emberek nagy többsége díjazza az ő "megfontolt" viselkedését.

A "rendszerváltó erők" eltűnnek a süllyesztően és mindenki leginkább "zavarkeltő személyként" fog rájuk emlékezni.

Akik az "annyira elszomorítanak ezek a dolgok" típusú kivárók körébe tartoznak, tehát az ÁÁ-n nem nagyon lelkendeztek, azok szép lassan visszaszivárognak és folytatják majd világbéke hangulatú, vagy kissé szomorkásan megható, illetve szép történeteiket.

Minden nagyon szép lesz, minden nagyon jó lesz, mindenki meg lesz elégedve.:)

Váljék mindenki egészségére.:)

Ezt a posztot 2010. októberében írtam, ma, 2011 01.04-én beállítottam a publikálás dátumát.

Kíváncsi leszek a találatot illetően.:)))

Az első blogbejegyzésem önálló volt.Aztán becsapódtam a Porontyba (a mai Bezzeganya), onnan átejtőernyőztem az ÁÁ-hoz. A régi P-n volt alkalmam először megélni, milyen az, amikor népes olvasóközönség olvassa az írásom. Jó volt, örömteli az ott töltött idő. Az ÁÁ forradalmi hangulata a kezdetekkor magával ragadott, nagy élmény volt. Szereztem sok élményt tapasztalatot, meg legfőképp azt a tanulságot, hogy tökfelesleges ismeretlen emberek vélt és valós érdekeit szolgálnom lojalitásból. Teljesen értelmetlen, főképp, ha nincsenek tiszta állapotok, a nagy szavak mögött pedig csak a hallgatás van, a nagy idealista eszmék hordozói és hirdetői valahogy a hétköznapok egyszerűségében gyarló emberi tulajdonságok fedezékében élnek, én meg egyre kényelmetlenebbül érzem magam a csendes és hallgatag zavarosban. No more drama in my life...:)

Azt hiszem tegnap össze vissza kattintottam, aztán a fele elszállt, a video meg még most sem látszik, nem tudom miért, na mindegy. 

Ez lett volna: http://www.youtube.com/watch?v=em328ua_Lo8&feature=relmfu 

A szövegem pedig valahogy így folytatódott:

Egyszóval úgy döntöttem, hogy inkább a magam kedvére folytatom, mert írni, érdekes dolgoknak utánanézni szeretek.

Persze írásaim, munkám és lojalitásom jó pénzért megvásárolható, ezt bátran leírhatrom, mivel nem hiszem, hogy effajta veszély fenyegetne.:) 

A jövőben nem a mennyiségre kívánok utazni, inkább olyan témákat dolgozok fel, amik kissé időigényesek, de azért néha kell egy kis lazulás is, szóval lesznek egyperces furcsaságok is. Itt kívánom folytatni az ÁÁ-n megkezdett "Mesélő tárgyak" sorozatot, valamint régen dédelgetett témám egy nőkről szóló sorozat "Éva lányai" címmel. Ezen kívül "Honnan jössz, hová mész" cím alatt fut majd egy olyan sorozat, ami utazásaimról szól, minden olyan helyet érintve, ahol jártam, éltem. Na nem egy világjáró sztori lesz, de talán sokan meglátják majd azt, hogy néha a szemünk előtt vannak olyan érdekes és titokzatos helyek, amik ha legalább ötezer kilométerre lennének tőlünk, akkor sóvárogva epekednénk utánuk.

Akinek kedve van, kukkantson ide néha, rendszerességet nem ígérhetek, de mindennapi semmitmondó sztorikkal sem kívánok untatni, szórakoztatni senkit.

RR

Március 14. – Einstein születésnapja, a Pi napja

3,1415926535 8979323846 2643383279 5028841971 6939937510 …

Szóval a Pi. Sosem voltam egy észlény a matekhoz, de azt még én is tudom, hogy a Pi az a valós szám (ezeket a kifejezések mindig megzavartak…), amit az euklideszi matematikában a kör kerületének és átmérőjének hányadosaként definiálnak. Az én agyammal ez azt jelenti, hogy a kör kerületét elosztom a kör átmérőjével, akkor megkapom ezt a számot. Ami ugye folyamatosan növekszik és növekszik, sok-sok ember számolja és számolja tovább, a kezdetekben igaz matematikus módjára kidolgozták ceruzával, aztán jöttek a gépek és a Pi csak nő és nő, de hiába nő a végtelenségig, soha nem lesz belőle 3,15… azt hiszem. Matematikai szárnyalásomnak véget is vetnék, mielőtt mélyrepülésbe kezdek, főképp, ha elgondolom, hogy már 2000 évvel ezelőtt is voltak oly nagy elmék szerte a világban, akik megértették és hellyel -közzel pontosan meghatározták e szám lényegét.

Haladjunk és térjünk át inkább a bulvárosabb részére a témának, abban kissé otthonosabban és bátrabban mozgok. Kezdjük mindjárt egy kis számmisztikával, a sors kiszámíthatatlanságával és furcsa fricskájával, azzal, hogy Albert Einstein március 14-én érkezett eme világba. Teljesen stílusos, a XX. század leghíresebbnek tartott tudósának és a leghíresebb számnak e véletlen kapcsolata. A Pi-t az 1700-as évek elején kezdték e nevén nevezni, a művelt okos emberek hívják Ludolph –féle számnak is. Mert hogy Ludolph Van Ceulen erődítményépítő, vívómester és matematikus 1610-ben bekövetkezett haláláig 35 tizedesjegyig jutott el, szinte az egész életét kitöltő munkával. Hollandiában lévő síremlékén is e szám, s néhány tizedesjegye található. Rajta kívül is volt még pár ember, aki élete nagy részét eme szám fejlesztésére áldozta.

Érdekes, hogy ma már 5 billió jegyénél tartanak, mégsem fedeztek fel a számjegyek között semmilyen mintázatot, a tizedestört alakja végtelen és nem ismétlődik periodikusan.

A Pi megihletett matematikusokat, költőket, matematikus költőket és fűzfapoétákat, zenészeket, énekeseket. Kezdjük talán egy kis erős hazaival, Szász Pál matematikus 1952-ben íródott mnemotechnika versével (itt a szavak annyi betűt tartalmaznak, mint a Pi soron következő számjegye ) :

“Nem a régi s durva közelítés,
Mi szótól szóig így kijön
Betűiket számlálva.
Ludolph eredménye már,
Ha itt végezzük húsz jegyen.
De rendre kijő még tíz pontosan,
Azt is bízvást ígérhetem.”

Szász Pál (1952)

Ez pedig egy angol változat, a 14. tizedesjegyig:

How I need a drink, alcoholic in nature, after the heavy
lectures involving quantum mechanics.

Ha már Einstein szülinapja szolgált apropóul a Pi ünneplésére, akkor végezetül álljon itt egy feladvány, amit a nagy tudós a múlt században talált ki és állította, hogy az emberek nagy része nem tudja megoldani. Nos én sok embert ismerek, aki megoldotta, ki pár óra alatt, kinek több kellett, de volt olyan, akinek nem kellett hozzá fél óra. Ha meg tudjátok állni, hogy nem guglizzátok ki a végeredményt, akkor nagyon jó szórakozás! Nekem többszöri nekifutásra sikerült, mert mire elkaptam a fonalat, addigra felkelt a gyerek, hazajött a gyerek, kérdezett valamit a gyerek, éhes lett az összes gyerek, ki kellett mennem az állomásra a gyerekért, bekakilt, bepisilt, sírt, mert Einsteinnel foglalkoztam. Én úgy oldottam meg, hogy kis cetliket gyártogattam magamnak, azokra írva a jellemzőket, így csoportosítva az adatokat. Persze tuti van aki csak ránéz és tudja.

A feladat:      KIÉ A HAL?

1. Van 5 ház, mindegyik más színű.
2. Minden házban egy más-más nemzetiségű személy lakik
3. Minden háztulajdonos bizonyos italt részesít előnyben, bizonyos márkájú cigarettát szív és bizonyos állatot tart.
4. Ezen személyek közül EGYIK SEM iszik UGYANOLYAN italt, nem szív ugyanolyan cigarettát és nem tart ugyanolyan állatot, mint valamelyik szomszédja

Tudod, hogy:
A brit piros házban lakik.
A svéd kutyát tart.
A dán szívesen iszik teát.
A német Rothmanns cigarettát szív.
A norvég az első házban lakik.
A zöld ház tulajdonosa kávét iszik.
Aki Winfield cigarettát szív szívesen iszik sört.
A sárga ház tulajdonosa Dunhill cigarettát szív.
Az a személy, aki Pall Mall-t szív papagájt tart.
A férfi, aki a középső házban lakik, tejet iszik.
Aki Marlborot szív az mellett lakik, aki macskát tart.
A férfi akinek lova van az mellett lakik aki Dunhillt szív.
A norvég a kék ház mellett lakik.
Aki Marlboro-t szív annak szomszédja vizet iszik.
A zöld ház a fehér ház mellett balra van .

A kérdés: Kié a hal?

Jó agytornát mindenkinek!

RR

Tudjuk, régen csak a boszorkánymesterségben járatos gonosz mostohának volt ilyen, ráadásul ő csak arra használta, hogy Hófehérkét lesse benne, ahelyett, hogy súlyzókat ragadott volna és az igazmondó tükre előtt makulátlanná formálta volna a testét.

Azok az idők elmúltak, de a mindentudó tükör csak nem hagyta nyugodni néhány ember fantáziáját, megpróbálták elkészíteni a mesebeli tükröt...

A The Cybertecture Mirror nevű víz és gőzálló csodatükröt nemrég mutatták be Hong Kongban. A 800x500x50 milliméteres tükörlap valójában egy nagyméretű, hangszórókkal felszerelt színes kijelző, ami Android operációs rendszer és beépített Wi-Fi segítségével a reggeli tollászkodás (azaz úristen, hogy áll a hajam és mik ezek a lekváros táskák a szemem helyén) közben friss hírekkel és információkkal lát el minket, miközben mindent tud rólunk! A mérleggel kommunikálva statisztikákat mutat súlyunkról (reméljük a megszerzett információkat nem adja tovább harmadik személynek), életmód és szépségápolási tippekkel is szolgál, de személyi edzőként is funkcionál.

Azért ha rosszabb passzban vagyunk és nem tartozunk abba az embertípusba, akit az oltogatás, az önmaga paramétereivel való folyamatos figyelmeztetés inspirál arra, hogy még jobb legyen, hanem ennek az ellenkezőjét váltja ki, vagyis összezuhanunk és mindenért az okoskodó tükröt hibáztatjuk, akkor egyszerűen csak használjuk tükörnek.

Gonosz mostohák figyelmébe ajánlom, jobb ha tudják, Hófehérke is bármikor szert tehet egy ilyen tükörre, főleg ha összejön a frigy a tőkeerős királyfival.

RR

Minden embernek minőségi vécét!

Gondolom valami furcsa álomból riadhatott fel a Vécé Világszervezet egy oszlopos tagja, s miután bekortyolta reggeli kávéját és megvizsgálta a tulajdonát képező fajanszot, felhívta társait, nagy elhatározásra és még nagyobb lépésre buzdítva őket.

Mindez kora reggel történhetett, amikor a probléma mélységét, sürgősségét és nagyságát mindannyian felismerték, átérezték.

És a hegyek egeret szültek, a Szingapúrban egy novemberi napon tartott értekezleten közös felkiáltással úgy határoztak, minden embernek joga van megfelelő minőségű vécé használatára!

Miközben pátosszal telt lelkük és szívük az igaz ügyért folytatott harcban, szomorúan konstatálták, hogy ma a világon több mint 2,5 milliárd embernek nincs vécéje.

A fenti videón India csodás wc múzeuma látható, de ajánlom a téma rajongóinak figyelmébe Barney Smith wc ülőke múzeumát , valamint Szentendrén andalgóknak a Bercsényi utca 1 szám alatti nyilvános vécét, ahol egy helyes kis biligyűjtemény is megtekinthető.

Dohányzás ellenes reklámfilm a dínók korából, azaz a 80-as évekből. Bevallom, akkor gyerekként nekem tetszett, ütős volt és ciki lett tőle a cigi.

November 17.  Füstmentes Világnap.

1971-ben Massachusetts állam kormányzója, Arthur P. Mullaney arra kérte a polgárokat, hogy egy napig ne dohányozzanak, és a pénzből, amit aznap dohányárura költöttek volna, egy helyi középiskolát támogassanak.  1976. november 18-án már az Amerikai Rákellenes Társaság (ACS) tűzte zászlajára a célt. Sikerült is egymillió embert rábírniuk, hogy egyetlen napra bírják ki dohányzás nélkül. A mozgalomhoz 1977-ben már minden állam csatlakozott, ami ekkor kapta az egységes „Smokeout Day” elnevezést. Az Egészségügyi Világszervezet kezdeményezésére november harmadik csütörtökét aztán nemzetközi szinten is FÜSTMENTES nappá nyilvánították.  /Forrás: mave.hu/

Miden esetre megfontolandó ötlet a cigizés lecikizése, mert ez valószínűleg nagyobb hatással van a fiatalokra, mint pórul járt rokonok és ismerősök esete. Tizenévesen a gyerekek általában nem azon agyalnak, hogy mennyire egészségesen éljenek, ebben a korban sokkal nagyobb ívű gondolataik vannak, életük nagy kérdése például, hogy rocksztárok legyenek, vagy híres akcióhős színészek, valamint hordjanak-e tüdőcsúcs fedőt, vagy ne, a mögöttes tartalom még nem számít.

De jön majd kutyára dér, azzal nem árt, ha tisztában vannak....

Mostanában nagy divatja van a természetes dolgoknak. A természetesség sokak számára sajnos azt jelenti, hogy minél egzotikusabb helyről való az alapanyag, minél furcsább neve van, annál jobb. A mai ökobio felhasználóknak természetesen fontos, hogy a szappan minimum olivaolajból legyen, vagy kecsketejből (ez utóbbi nevét viselő szappan kecsketejtartalma elenyésző).

Nos akik ilyeneket gyártanának otthon, rám ne számítsanak, mindenki guglija ellátja őket információval.

Engem inkább az érdekel, hogyan főzték a szappant régen, dédanyáink idejében.

Nézzétek ezt a rövidfilmet, amiben 1940-ben az Országos Közegészségügyi Intézet arra okosította a nőket, hogyan kell a mérgező lúg nélkül szappant főzni.

A szappanfőzésnek nincs túl messzire visszanyúló története, ugyanis a háziszőttesből készült ruhákat régen egyszerűen lúgozással tisztították. A fahamuból (a legjobb a bükk, az akác, vagy a kukorica szár), aminek PH értéke 10-13 között mozog, úgy készíthetünk lúgot, hogy kb. 1 kg fahamut 4 liter forró vízzel felöntünk. A hamu 1 nap alatt leülepszik,  ezután csak le kell öntenünk róla a sárgás színű lúgot. A  lúg töménységének megállapítására régen tojást használtak. A 15%-os lúgban lebegő tojásnak a fele, a 8%-osban lebegő tojás 1/4-e emelkedik ki a vízből, míg a 4%-os oldatban a tojás csak lebeg. A 8%-os lúgból kb. 4-5 dl szükséges a mosógépbe 5kg átlagos szennyezettségű ruha mosásához.

Szóval hajrá, hamuzzátok ki a kazánt, a kandallót, tényleg jó, én kipróbáltam.

RR

Sokat gondolkodtam, mi lehet a titka néhány régi mesének, amik mindig megtalálják évtizedről évtizedre a maguk rajongótáborát. Nálam gyerekkorom óta örök klasszikus Mazsola, a kis zöld disznó, érces kis hangjával (utánozhatatlan), valamint egész gyarló lényével, amiben egyesül a szívatós, csőbe húzó nagytesó, a felnőtteknek megfelelni vágyó gyerek, az irigy kis kavarógép, a féltékeny és szeretetre éhes, néha kissé érdekes észjárású imádni való kiskölök.

Manócska pedig a higgadt, de szerető szülő, aki általában átlát Mazsin, mindemellett páratlan pedagógiai érzékkel kezeli a tipikus helyzeteket, melyek minden kisgyerek korral járó jellemzői, és ezek érvényességén nem fog az idő. Szerintem szülői szemmel kiváló tanmese!

Ezen mesék varázsa (ide sorolom a Frakkot, a Mézga családot -Károly bácsinak, Mézgáéknál Márissal az élen,  egész frankó, a felnöttkorban simán alkalmazható beszólásai vannak) abban rejlik, hogy egyáltalán nem korosztályspecifikusak. Az ember 3 éves korától élete végéig tud rajta nyeríteni, minden korosztály megtalálja benne a neki kódolt poént.

Nézzétek az egyik kedvencemet. Mazsola havat lapátol, ettől pedig rajnak érzi magát, de Manócska segít neki, hogy kicsit visszavegyen az arcából.

Egy kedves szerettem humoros költeménye. Hogy mindig emlékezzek rá.

Faszén tehát!

-így suttogott a kiváló alkímikus,

meglehet, a forma kopott,

s untatóan ritmikus.

Ám ha e vers első szavát

önmagadtól kérdezed,

rá a költő válaszát

a másodikban megleled.

AF

Manapság ez az időszak általában attól hangos, hogy benyeljük-e lassan és magunkévá tesszük-e Jack óriási tökfejét.

Nem tartom nagy bajnak, ha megismerjük, akár átvesszük mások szokásait -megjegyzem, nálunk is volt divatja a tökből készült világító fejnek, csak épp Márton napkor- de emellett sajnos a saját népünk régi szokásairól egyre kevesebbet tudunk.

Természetesen nem buzdítok senkit arra, hogy az ősök szellemétől átitatva felaggassa a rég elhunyt dédi otthonkáját, meg a dédipapi kalapkáját a helyi park fáira, bokraira, de egy kis olvasás a régmúlt idők szokásairól nem árthat meg senkinek.

Akkor szemezgessünk!

Tudtad-e, hogy...

A sírok díszítésének évente ismétlődő napja a katolikusoknál november 1-én mindenszentekkor van, míg a protestánsoknál november 2-án, halottak napján.

Az ugor korban őseink fás ligetekbe, erdőkbe temetkeztek, a sírokra ültettek is fákat. Az élő fákat, bokrokat a lélek tartózkodási helyének tekintették.

A világháborús időkben is szokás volt még néhány helyen, hogy a távolban, ismeretlen helyen elhunyt családtag ruháit kiakasztották a közeli kis erdő fáira, s ha az eltűnt, akkor a halott megbékélt és nem tér vissza többé.

Az ember, a lélek és az élő fa kapcsolatára példa az a napjainkban is még országszerte ismert -kevésbé gyakorolt- szokás, hogy a gyerek születésekor gyümölcsfát ültettek a kertbe, ezt különös gonddal óvták, mivel a gyermek alteregójának tekintették, a fa életéből kiolvasták a gyermek életének változásait. Amikor meghalt, e fából készítették a koporsóját, illetve a sírjára a keresztet.

Csak érdekességképp, a születéskor a méhlepényt elásták egy körtefa tövébe, ha a gyerek fiú lett, ha lány, akkor egy almafa alá, hogy ne hagyja el a szülőhelyét, a szíve húzza vissza.

Szerencsétlenség, vagy gyilkosság áldozatait sokszor a tett színhelyén temették el. Ezek a sírok jeltelenek, de emléküket az  útszéli keresztek hivatottak őrizni.

Több faluban láthatunk ilyen út széli keresztet, gondoljunk arra, hogy régen ide, a kereszt köré temették a halva születetteket babákat is.

A falvakban szokás volt két falu közti határvonalon temetkezni. A néphit szerint, a határon gonosz, ártó erők uralkodnak, ezért gyakran itt hajtották végre a kivégzéseket, nehogy az áldozat bosszúálló szelleme bármely közösségnek ártson.

A sírhoz fűződő babona volt, hogy az aknát, főképp, ha a halott fiatal volt, a temetés napján ásták, ugyanis úgy hitték, hogy az előző napon ásott sírba az éjszaka során beköltözik a gonosz lélek és elrabolja a halott nyugalmát.

Néhány helyen, a halott nyugalma érdekében, a temetés során többször a sírba lőttek, illetve a már veszélyes halott, vagy hazajáró lélek sírját hegyes karóval szúrták át.

A sír háborítatlansága érdekében nem szabad a sírra rálépni, illetve azt csak a sír gondozója teheti meg.

A temetőben növő növényeknek gyógyító erőt tulajdonítottak, de erről majd egy másik alkalommal írok.

RR

Valahogy bármerre nézek, tele van minden olyan "tudósok" véleményével és kutatásaival, akik kellőképp messze laknak tőlünk ahhoz, hogy azt mondjanak, amit akarnak.

Most itt a lehetőség, hogy mi is részesei legyünk egy olyan kutatásnak, ami rólunk szól, a kutatók is kis hazánk határain belül dolgoznak, kézzelfogható távolságban tőlünk.

A blog jobb oldalán, a linkeknél olvasható és tölthető ki a "Fogamzásgátlási teszt" névvel ellátott kérdőív, ami a Magyarországon élő 18-49 éves nők véleményét, tájékozottságát és szokásait vizsgálja tudományos célból.

Őszintén remélem, hogy nem csak a kutatáshoz kapcsolódó tesztet, hanem majdan annak eredményeit is olvashatjuk.

A teszt a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán, a Magatartástudományi Intézetben folyó tudományos kutatás kérdőíve.

Aki teheti, támogassa a kutatóink munkáját és bár tisztában vagyok azzal, hogy fő az egyenjogúság, ez úton még is azt kérem hogy ezt most leginkább a nők tegyék meg.

RR

Nemrégiben került a nyilvánosság elé a Nemzeti Tankönyvkiadó első mobilra készült oktatási szoftvere.

A teljes középiskolai 9-12. osztályos tananyagot feldolgozó történelmi események adatbázisa ingyenesen tölthető le az Apple Store-ból.

A Puskatár nevű szoftver rögtön a letöltési listák élére került.

Racskó Péter a Nemzeti Tankönyvkiadó ICT igazgatója a szoftverrel kapcsolatban elmondta: "Jelenleg Magyarországon az online digitális tananyagok piaca igen kicsi, a közoktatási intézmények finanszírozása nem teszi lehetővé a nagy értékű szoftverek beszerzését. Ahhoz, hogy valamilyen áttörést érjünk el, szükség van olyan egyszerű célalkalmazásokra, amelyek meggyőzik a felhasználókat a digitális tananyagok hasznosságáról. A Puskatár Projektet azzal a céllal indítottuk el, hogy a Magyarországon viszonylag magas (90% feletti) mobiltelefon penetrációt felhasználva a szülőket, diákokat meggyőzzük a digitális tananyagok felhasználásának jelentőségéről."

A megható történet egy érdekes momentuma, hogy miközben a szakemberek meg szeretnék győzni a gyerekeket –rajtuk keresztül természetesen a szülőket- a digitális tananyagok hasznosságáról, vajon mi lehetett a céljuk azzal, hogy a programot elsőként a hazai piac egyik legdrágább telefonján futó rendszerre írták?

A rendszer ugyanis egyenlőre csak iPhone-ról működik, az ezt használók hazánkban a mobilhasználók 5%-át sem teszik ki (gyerekek szintjén gondolom a iPhone használók száma elenyésző).

Hozzáértők kérdése, hogy vajon miért nem Java alapú lett a program, amit a piacon kapható mobilok 80%-a futtat.

Talán a véletlen műve lehet a karácsonyi ünnepekhez közeli piacra dobása a terméknek?

Úgy tűnik, a kevésbé tehetőseknek továbbra is meg kell maradniuk a tanulás és a puskázás jól bevált, hagyományos módszereinél. De ha jól tanulnak és sokra viszik (hát persze, mi mással, mint a tanulással) akkor majd a gyerekeiknek biztosan vehetnek valami hasonló okosságot, hogy aztán esténként ők játszadozzanak vele, mint annak idején Karinthy a búgócsigával, vagy az egyszeri apuka a villanyvasúttal.

RR

Indul a halászat...

Itt olvashatóak a pamlagról kimoderált hozzászólások.

Csigusz, Tucsok és Cápi, avagy Steve metamorfózisa.

Becsületes nevem Steve, vagy egyszerűen -akár a viccekben- Pistike, bár családom tagjai -közülük eddig számomra leginkább a tejszagú anya és a szőrös apa különül el élesen- az első időkben Csigusznak szólítottak. Ez nem volt teljesen kedvemre való, nyilván a hangomra utalt, ezért igyekeztem és sikerült szintet lépnem, kiérdemelve ezzel a Tucsok jelzőt. Ezzel még mindig nem voltam teljesen elégedett és igyekeztem tovább fejlődni -ahogy apám mondaná 100 szopással jogot formálhatok egy erősebb szívó szájszervre-, így az erősebb hang mellé jól értelmezhető harapó mozdulatokat társítottam, kiérdemelvén a Cápi nevet -mint a kép is mutatja- valamint érzésem szerint anyám legnagyobb örömére az OÁÁÁ OÁÁÁ, hangok mellé beillesztettem -amennyiben testhelyzetem horizontálisból vertikálisba csap át- a kissé békülékenyebb LLLÁÁÁÁ kifejezést.

Szüleim egyenlőre jól kondícionálhatónak tűnnek, látszik, hogy lovakat tartanak, -kissé furcsa valamik, jellemzésükre később kitérek- mert azonosulva ezen állatok tanulási képességeivel harmadszorra mindent megértenek.

Az első napokban napjaim nagy részét pihengetéssel töltöttem, valamint próbáltam hozzászokni a rengeteg hangingerhez, a családtagjaim folyamatos testi kontaktus kényszeréről nem is beszélve. Alapjáraton állandó a mozgás körülöttem, hiába, aki népes családba érkezik, annak kimarad az életéből a kis ágy feletti forgó magányos zenécskéje a hermetikusan lezárt szobában. Lennék én műélvező, de nem hagynak. Ha véletlenül elpihennék és már csak a madárcsicsergést hallgatnám a nyitott ablaknál, akkor azonnal bejön valamelyik kedves bátyám és határozottan állítja, hogy pont ebben a szobában látta legutoljára Boba Fett lego űrhajóját, ami persze nincs ott, de keresés közben kapok egy combmarkolászást, vagy egy a kelleténél hosszabb ideig tartó puszit, vagy arcnyomorgatást, hogy olllyanédesezakistesó.

Kemény napjaim vannak, az biztos.

A múltkoriban minden hang elhalt, elmaradt a kurjongatás a medencéből, legnagyobb bátyám gitárszólói sem nyújtották meg a félébrenléti állapotom hosszát, nem tudom mi történt, de megijedtem kissé, anyám valami olyasmit panaszkodott a szomszéd tejszagú nőnek, hogy azt hitte mennyit fog pihenni, de mióta elmentek a tesók és csak kettesben vagyunk, egy hete ordítok. Hát félek, na, nehezen viselem a bizonytalanságot, végre megszoktam a hangorkánt, a folyamatos testi érintést, erre tessék, vészjósló csend ül a házon.

Szerencsére történt egy apró kis mozzanat, -amit oly sokszor átéltem nap mint nap a vízben lebegő létben-, ami azért visszaadta a hitem, hogy minden rendben, semmitől nem kell tartanom. Anyámhoz lapulva -most nem emlékszem, hogy a bal, vagy a jobb oldalihoz- haladtunk a terasz felé, mikor is felcsendült az ezerszer felhangzott szólam, amit rutinosan követett egy lágy rúgó mozdulat, szóval az én jó anyám elmordulta magát, bosszús tekintetét a macskákra vetve így kiáltott: -Nem takarodtok innen, büdös dögök!!! -talán az anyjukat is említette, de ebben bizonytalan vagyok, nem szeretném mindjárt a kapcsolatunk hajnalán anyámat rossz hírbe hozni.

Most kissé elbágyadtam, úgy hogy adok némi pihenőt a személyzetnek, de később folytatom.

A környékünkön él hetek óta ez a kivert kutya.

Gyönyörű kiállású, jó mozgású, fényes fekete szőrű, magabiztos kutya - volt.

A hátsó lábát meglőtték, a tartása már egyáltalán nem olyan büszke, miközben az ételért koldul.

Az ittléte elején még velünk tartott egy tereplovagláson, gyerekeket szereti, kutyákkal egyéb állatokkal jól kijön.

Jobb sorsot érdemel.

Az utcabeli gyerekek etetik, ők adták a nevét, így lett  a neve Othello, most már  inkább Otelló.:)

Még várja, hát ha valaki...