Csigusz, Tucsok és Cápi, avagy Steve metamorfózisa.

 

Becsületes nevem Steve, vagy egyszerűen -akár a viccekben- Pistike, bár családom tagjai -közülük eddig számomra leginkább a tejszagú anya és a szőrös apa különül el élesen- az első időkben Csigusznak szólítottak. Ez nem volt teljesen kedvemre való, nyilván a hangomra utalt, ezért igyekeztem és sikerült szintet lépnem, kiérdemelve ezzel a Tucsok jelzőt. Ezzel még mindig nem voltam teljesen elégedett és igyekeztem tovább fejlődni -ahogy apám mondaná 100 szopással jogot formálhatok egy erősebb szívó szájszervre-, így az erősebb hang mellé jól értelmezhető harapó mozdulatokat társítottam, kiérdemelvén a Cápi nevet -mint a kép is mutatja- valamint érzésem szerint anyám legnagyobb örömére az OÁÁÁ OÁÁÁ, hangok mellé beillesztettem -amennyiben testhelyzetem horizontálisból vertikálisba csap át- a kissé békülékenyebb LLLÁÁÁÁ kifejezést.

Szüleim egyenlőre jól kondícionálhatónak tűnnek, látszik, hogy lovakat tartanak, -kissé furcsa valamik, jellemzésükre később kitérek- mert azonosulva ezen állatok tanulási képességeivel harmadszorra mindent megértenek.

 

Az első napokban napjaim nagy részét pihengetéssel töltöttem, valamint próbáltam hozzászokni a rengeteg hangingerhez, a családtagjaim folyamatos testi kontaktus kényszeréről nem is beszélve. Alapjáraton állandó a mozgás körülöttem, hiába, aki népes családba érkezik, annak kimarad az életéből a kis ágy feletti forgó magányos zenécskéje a hermetikusan lezárt szobában. Lennék én műélvező, de nem hagynak. Ha véletlenül elpihennék és már csak a madárcsicsergést hallgatnám a nyitott ablaknál, akkor azonnal bejön valamelyik kedves bátyám és határozottan állítja, hogy pont ebben a szobában látta legutoljára Boba Fett lego űrhajóját, ami persze nincs ott, de keresés közben kapok egy combmarkolászást, vagy egy a kelleténél hosszabb ideig tartó puszit, vagy arcnyomorgatást, hogy olllyanédesezakistesó.

 

Kemény napjaim vannak, az biztos.

 

A múltkoriban minden hang elhalt, elmaradt a kurjongatás a medencéből, legnagyobb bátyám gitárszólói sem nyújtották meg a félébrenléti állapotom hosszát, nem tudom mi történt, de megijedtem kissé, anyám valami olyasmit panaszkodott a szomszéd tejszagú nőnek, hogy azt hitte mennyit fog pihenni, de mióta elmentek a tesók és csak kettesben vagyunk, egy hete ordítok. Hát félek, na, nehezen viselem a bizonytalanságot, végre megszoktam a hangorkánt, a folyamatos testi érintést, erre tessék, vészjósló csend ül a házon.

Szerencsére történt egy apró kis mozzanat, -amit oly sokszor átéltem nap mint nap a vízben lebegő létben-, ami azért visszaadta a hitem, hogy minden rendben, semmitől nem kell tartanom. Anyámhoz lapulva -most nem emlékszem, hogy a bal, vagy a jobb oldalihoz- haladtunk a terasz felé, mikor is felcsendült az ezerszer felhangzott szólam, amit rutinosan követett egy lágy rúgó mozdulat, szóval az én jó anyám elmordulta magát, bosszús tekintetét a macskákra vetve így kiáltott: -Nem takarodtok innen, büdös dögök!!! -talán az anyjukat is említette, de ebben bizonytalan vagyok, nem szeretném mindjárt a kapcsolatunk hajnalán anyámat rossz hírbe hozni.

 

Most kissé elbágyadtam, úgy hogy adok némi pihenőt a személyzetnek, de később folytatom.