Ezt a könyvet több mint húsz éve vettem, egy hajléktalan árulta –kőkemyény száz forintért- a Boráros téren. Akkor ámulva lapozgattam, kicsit viccesnek tűnt, de érdekesnek. Azóta sokat változtam én is, egyre inkább úgy látom, hogy sémák, sablonok helyett, -amiket leginkább mi magunk igyekszünk ráhúzni régi korok emberére, társadalmára- sokkal többet elárulnak az ilyen típusú könyvek. Napi hírekkel, viccekkel, karikatúrákkal, azzal, hogy az egész könyv hogyan van szerkesztve. Ez pedig nekem sokkal árnyaltabb képet ad egy korról. A mesélő tárgyak most egy ideig ebből a könyvből fog táplálkozni, illetve a női sorsok sorozat is arról mesél majd, milyen volt a világ nyolcvan, illetve a mai posztban az egyik karikatúra alapján több mint 100 évvel ezelőtt? A viccek kora összeadva több mint 100 év...

Ne feküdje meg senki gyomrát, kezdjük pár karikatúrával, ami, bár eltelt egy kis idő, ma is bír némi aktualitással. A nők már akkor is az egyenjogúságért kűzdöttek, a férfiak meg csak az asztal alól mertek elkéredzkedni a kávéházba. Széll Kálmánnak hatalmas rajongótábora volt, a magyar pedig már akkor is minuszos számlával jött a világra.

Kezdjük a legöregebb, szakállas viccel. A helyzet nem sokat változott, a pénznem is maradt, összege kicsit emelkedett. (Az évkönyv 1931-ben így emlékezett vissza egy akkor 34 éves karikatúrával a múlt korra.)

 

És tessék, a nők csak küzdenek, küzdenek, a férfiak meg csak töpörödnek.

 

Jöjjön egy név, amit sokan ez évig nem is ismertek, de most már a mozgólépcsőn is ő köszönt minket.