Álmodni jó. Álmodni mindig, mindenki szokott, aztán vagy emlékszik rá, vagy nem. Ismerjük a tudományos magyarázatokat, a hókuszpókuszt, az alvás alatt munkálkodó tudattalant, vagy Krúdy Álmoskönyvét , aztán a magunk megélt álmait próbáljuk valahova igazítani, ami sokszor nem egyszerű, hol ide, hol oda sodródunk a hitben.  A néphit egyszer úgy gondolta, az álmok ellenkezője válik valóra, később úgy, hogy nem, mégsem, az álmok beteljesülnek. Idéznék egy jó kis szólást, miszerint „Álomban és szerelemben nincs lehetetlen.” Azt hiszem ennél jobban meg sem fogalmazhatnánk az álom lényegét.

Volt, hogy évekig nem emlékeztem egy álmomra sem, de nagyon érdekes, hogy amikor terhes voltam, minden nap álmodtam, vagyis emlékeztem minden nap az álmaimra, többre is. Mint ha filmeket vetítenék a gyereknek…

Nekem –mint gondolom mindenkinek-, volt néhány nagyon emlékezetes álmom, amit évek, évtizedek óta nem felejtek.

Kisgyerekkoromban, amikor még nem voltam öt éves, álmodtam például rengetegszer egy sorozat álmot. Olyan volt, mint egy filmsorozat, aminek mindig ugyanaz a főcímdala. Leszállt az égből egy hatalmas tükrös „diszkógömb” (asszem ez a neve) és kinyílt egy ajtó lefelé, amiből egy lépcső lett, ott pedig szépen lesétáltak a gömbből az álmom szereplői. Emlékszem arra az örömre és izgalomra, amit éreztem, amikor jött a gömb, mert mindig tudtam, hogy izgalmas és jó álom következik!

Volt néhány fura, iskolás álmom is. Volt, amikor megálmodtam, hogy kikapjuk a kémia dolgozatot, szépen kimegyek érte, hármas. Aztán egy hét múlva mormogtak az osztálytársaim, hogy miért nem kaptuk még meg, én meg határozottan állítottam, hogy de, megkaptuk, az enyém hármas lett és még három emberét tudtam, hogy hányas lett. Ez tényleg annyira élethű álom volt, hogy komolyan kételkedtem abban, hogy csak álmodtam. A vicc, hogy a dolgozatom négyes lett, de a többiekét eltaláltam.

Szintén iskolás és azóta is megfejthetetlen álmom volt a következő: Állok a fürdőszobában (tudjátok, kis lakótelepi, egy csap van a mosdóhoz és  kádhoz, miközben kezet mosol, ráülhetsz a mosógépre…) és a kádba lassan folyik a víz, a dugó nincs bedugva. A kezemben egy Quelle katalógus van (jó vastag, német nyelvű) és tépkedem ki belőle lapokat, amikre filctollal van valami szöveg írva. Mindeközben pedagógiából felelek, egy több héttel ezelőtti leckéből, amit nem nagyon tanultam meg. A tanár kérdez, a válaszok a lapokra vannak írva, amiket dobálok a kádba és amikről a víz lassan lemossa a filctollas írást. Egyet sem tudok végigolvasni és nem tudom magam visszafogni, hogy a lapokat ne tépjem és dobjam! Aztán kezd elegem lenni, rápillantok az épp elmosódó lapra és az első két szóból magam kreálom a választ. A tanár kérdez, én felelek, miközben a lapok csak úsznak és néha rájuk lesek, de nem segítenek. Végül jól felelek. A csattanója az a történetnek, hogy két nap múlva feleletem, ebből a régi anyagból. Az osztály felhördült, neeemááá, nem ééér ilyen rééégibőőől… Én meg szóhoz alig jutok, de tudom, azt amit még először álmomban sem tudtam, mert hogy a valóságban nagyon nem tanultam meg. A felelet sikeres, a tanár lismerő pillantásokat lövell felém, én meg otthon megsimizem a jó kis Quelle katalógust, amit még az eneszkás rokonok hoztak, hogy legyen min ábrándoznom.