Dohányzás ellenes reklámfilm a dínók korából, azaz a 80-as évekből. Bevallom, akkor gyerekként nekem tetszett, ütős volt és ciki lett tőle a cigi.

November 17.  Füstmentes Világnap.

1971-ben Massachusetts állam kormányzója, Arthur P. Mullaney arra kérte a polgárokat, hogy egy napig ne dohányozzanak, és a pénzből, amit aznap dohányárura költöttek volna, egy helyi középiskolát támogassanak.  1976. november 18-án már az Amerikai Rákellenes Társaság (ACS) tűzte zászlajára a célt. Sikerült is egymillió embert rábírniuk, hogy egyetlen napra bírják ki dohányzás nélkül. A mozgalomhoz 1977-ben már minden állam csatlakozott, ami ekkor kapta az egységes „Smokeout Day” elnevezést. Az Egészségügyi Világszervezet kezdeményezésére november harmadik csütörtökét aztán nemzetközi szinten is FÜSTMENTES nappá nyilvánították.  /Forrás: mave.hu/

Miden esetre megfontolandó ötlet a cigizés lecikizése, mert ez valószínűleg nagyobb hatással van a fiatalokra, mint pórul járt rokonok és ismerősök esete. Tizenévesen a gyerekek általában nem azon agyalnak, hogy mennyire egészségesen éljenek, ebben a korban sokkal nagyobb ívű gondolataik vannak, életük nagy kérdése például, hogy rocksztárok legyenek, vagy híres akcióhős színészek, valamint hordjanak-e tüdőcsúcs fedőt, vagy ne, a mögöttes tartalom még nem számít.

De jön majd kutyára dér, azzal nem árt, ha tisztában vannak....