Sokat gondolkodtam, mi lehet a titka néhány régi mesének, amik mindig megtalálják évtizedről évtizedre a maguk rajongótáborát. Nálam gyerekkorom óta örök klasszikus Mazsola, a kis zöld disznó, érces kis hangjával (utánozhatatlan), valamint egész gyarló lényével, amiben egyesül a szívatós, csőbe húzó nagytesó, a felnőtteknek megfelelni vágyó gyerek, az irigy kis kavarógép, a féltékeny és szeretetre éhes, néha kissé érdekes észjárású imádni való kiskölök.

Manócska pedig a higgadt, de szerető szülő, aki általában átlát Mazsin, mindemellett páratlan pedagógiai érzékkel kezeli a tipikus helyzeteket, melyek minden kisgyerek korral járó jellemzői, és ezek érvényességén nem fog az idő. Szerintem szülői szemmel kiváló tanmese!

Ezen mesék varázsa (ide sorolom a Frakkot, a Mézga családot -Károly bácsinak, Mézgáéknál Márissal az élen,  egész frankó, a felnöttkorban simán alkalmazható beszólásai vannak) abban rejlik, hogy egyáltalán nem korosztályspecifikusak. Az ember 3 éves korától élete végéig tud rajta nyeríteni, minden korosztály megtalálja benne a neki kódolt poént.

Nézzétek az egyik kedvencemet. Mazsola havat lapátol, ettől pedig rajnak érzi magát, de Manócska segít neki, hogy kicsit visszavegyen az arcából.