Október hatodikán -ez talán a véletlen műve?- alakult meg a Hiteltársulás név alatt futó civil kezdeményezés. Az ötlet Doubravszky György, a Bagolyvár Könyvkiadó alapítójának a fejéből pattant ki, a fő célkitűzés, hogy a bankoknál a budapesti bankközi kamatláb  plusz 1,5 százalékpontot sikerüljön elérni a forinthitel kamataként.

A hitelközösséghez október 28-ig lehet csatlakozni, a becsült hitelösszeg és egy e-mail cím megadásával.  A közösség hó végére egy konferenciát szervez, ahol szakértőket hallgatnának meg, illetve tárgyalásokat kezdenének a bankokkal.

 

„Terveink között szerepel a Gránit Bank, a MagNet Bank és a Széchenyi Bank (egyikről sem hallottam, bár nem is vagyok tájékozott e téren...) megkeresése. Eközben keressük a megoldási lehetőségeket, valamint újabb szakemberek, közgazdász és pénzügyi szakember és jogász bevonását tervezzük” – mondta Doubravszky György.

A terv szerint, a hiteligények összegyűjtése után megkeresik a bankokat és az elképzelt kamat mellett arra is felhívják a figyelmüket, hogy követőiknek ajánlják, ennél a banknál vezessék a jövőben a számláikat és tartsák megtakarításaikat is.

Most épp 6446 hitelessel tartanak 78737 millió (azaz több mint 78 milliárd) forint becsült hitelösszegnél.

Hát, kíváncsi lszek, mi lesz belőle. Tényleg annyira civil? Te csatlakoznál?

Jöhet a konteózás!

kép