Amsterdam Navigator –Van Gogh esernyő, szalvéta, teáskanna és bicikli
Amikor indulás előtt a cuccom pakoltam, az alap a hosszú nadrág, pulcsi, esőkabát volt. Hiába a nyár, ott biztos nem tombol a kánikula. Kézipoggyásszal mentem, szóval úgy is kellett pakolnom, azért besuvasztottam egy térdnadrágot, meg egy szandált. De jól tettem! Reggel madárcsicsergésre ébredtünk és gyönyörű napsütésre. Az ablak nyitva volt egész éjjel, reggel jobban szemügyre vettem. Hát, asszem nálunk erre nem nagyon lehetne építési engedélyt kapni… A szobában, hogy úgy mondjam kevés volt a luxus és szolíd a kényelem, a nyugalmat azonban megtaláltuk benne. Méretezés szempontjából egy katasztrófa, szinte bármelyik bútor elhelyezésének módja tuti bukta lett volna a lakber vizsgán. Az előszobából a szobába egy 50cm-es résen át lehetett bejutni, ennyi volt a hely nagy jóindulattal mérve az odatett íróasztal és a fürdőszoba falának sarka között. Még jó, hogy a szék be volt tolva az asztalhoz… A franciaágy egyszerűen rá volt tolva az ablakra csutkára, a parapetmagassága annyira alacsony volt, hogy az ablak szinte súrolta az ágyat, amikor kinyitottuk. Szóval surranópályán mozogtunk, de az ágy kényelmes volt, a park csendes, és bent voltunk a város közepében.
Ezt is megértük. Előre foglalt szállás, semmi hátizsák, hát, a korral jár. Tehát elhatároztuk –tam, hogy ma valami kultúrprogram is legyen, becsapódunk a kommersz turisták kommersz látnivalókat érintő véráramába. De először is, együnk valamit! Nem húztuk sokáig, a legközelebbi kis kávézónál leültünk és miközben a reggelit majszoltuk, az embereket nézegettük. A legjobb foglalatosság.
Na, de ma komoly emberek leszünk, szólít a program, irány a Van Gogh múzeum! Akár sznobizmus, akár nem, ez érdekel, meg is nézzük.
Akit érdekel, itt sétálgathat egy kicsit virtuálisan, a múzeumban:
http://www.megaport.hu/3d-virtualis-turak/hollandia/amszterdam-van-gogh-muzeum.html
Odaérünk a bejárathoz és. És azt látjuk, hogy valami irdatlan méretű sor kígyózik. Ne, csak ezt ne. Aztán észreveszem, hogy annál a sornál, ahol valamelyik city card-al lehet belépni, áll vagy három ember. Az út túloldalán pedig lehet venni. Gyorsan be, veszünk egy „I amsterdam” www.iamsterdam.com kártyát és vissza a múzeumhoz. Szégyentelenül gyorsan bejutunk. El sem hiszem, hogy itt vagyok. Nagyon kíváncsi vagyok, mit fogok látni.
A bejárattal szemben fogad minket Van Gogh egyik hatalmas, „lécci fényképezz le minket a Vincent előtt” típusú képe, igazi hülye turista módján feszítünk is előtte, sebaj, valahogy olyan normálisnak tűnik. Közben azon vicceskedünk, hogy húzott szemű barátunk tuti nem lép le őskori, de kiválóan működő digitális gépünkkel. Bár lehet ez náluk már értékes antik darabnak számít. Pózolás megvolt, irány a lényeg. A lelkesedés és az öröm elhomályosítja tisztánlátásom. Miután kezdek tisztán látni, rájövök, hogy egyáltalán nem is látok tisztán. Sőt. Kimondottan jól látom a képeket védő üvegen az épület felső ablakait, meg azokat az embereket, akik mögöttem állnak, –mert én elöl vagyok, szeretném közelről látni- minden apró részletet kiválóan megfigyelhetek, mint valami beépített ügynök, mert visszatükröződik a képről. Mondom a férjemnek, mi a probléma, azt mondja, nekem soha nem jó semmi, kicsi vagyok, azért tükröződik (felemel és onnan tényleg nem annyira…), meg mit kell folyton elégedetlenkedni, némi gúnnyal közli, annyi kép van itt, nézzek másikat. Nézek. Mindent megnézek és tátom a számat, mert ez a Vincent tényleg nagyon jó és amit ahogyan festett, az olyan sokat elmond róla, nem kell ide életrajz sem, semmi nem kell, csak nézni a színeket, a képeket, hogy mit és hogyan. Én átkerülök egy másik világba. Egy igaz alkotó világába. Aki szereti a világot és gyűlöli, aki látja a jót és a szépet, vele együtt mocskot és az ostobaságot, aki pont amiatt annyira kifejező, mert őszinte. Nem sodorja a kezét a „mi illik”, a „mi a menő”, a „kivel legyek lojális”, semmi. Egyszerűen úgy fest, ahogy érez, őszintén. Nem, a romlatlanságnak semmi köze az életmódhoz. Minden ember a gondolataitól indul romlásnak, a tetteknek ehhez semmi közük. Azt hiszem, ő az a fajta ember volt, aki ha hitt valamiben, nem ismert megalkuvást, félmunkát. Soha nem vettek tőle egy képet sem. Mekkora kudarcként élhette meg! De Van Goghról majd részletesen egy későbbi posztban.
Haladunk teremről teremre, a férjem megjegyzi, milyen sokat festett ez a Van Gogh. Persze tetszik neki, csak igyekszik palástolni. Végignézünk mindent, elég is, az lenne az igazi, ha most egy héten keresztül eljönnék, néznék órákig egy-két képet. Annyit tudnának mesélni, de nincs idő, csak a felületes szemlélésre. Irány lassan kifelé természetesen a bolton át visz az út. Hát, van itt minden.
Szemezgessünk!
Almondblossom (Vrágzó mandulafa) kollekció... esernyő, sál, táska és egy bringa...
Szegény Vincent asszem dobna egy hátast, (bár lehet nem csodálkozna azon, hogy valakik jó pénzt láttak a cuccaiban, ezért először híressé tették, aztán a többi már csapódott az ügyhöz magától)ha meglátná mondjuk ezeket a tayókat, karkötőket, esernyőket, teáskannákat, szalvétákat és még sorolhatnám, ja, meg a biciklit. Bár az nekem tetszik…
Sunflowers, vagyis napraforgó kollekció... kézitáska, uzsonnástáska, csészék és ülőke...
Persze én is beállok a sorba, veszek egy válltáskát –mivel olyan jól felkészültünk az utazásra, hogy se egy táskát, se egy hátizsákot nem hoztunk magunkkal. Persze kicsit furán érzem magam azzal a táskával, de itthon a lányom annyira fog örülni neki, szóval hordom és viselem. Mint külföldi turisták nálunk a kalocsai pólót…
A címben említett teáskanna és még sok cucc, köztük a fentiek is, itt nézegethetők:
Folytatása következik…
Utolsó kommentek